A sportág eredete

A Sárkányhajó sportág Dél-Kínából származik. Több mint 2000 éves története Qu Yuan legendájához kapcsolódik. Qu Yuant a kínaiak által nagyon szeretett költőt és államférfit hamis vádak alapján, pusztán féltékenységből hazaárulással vádolták és száműzték. A korrupt Chu Királyság Kormánya elleni végső tiltakozásaként a Mi Lo folyóba vetette magát.
A kínaiak soha nem felejtették el ezt a kétségbeesett, de hősies tettet. A halászok azért versenyeztek, hogy megtalálják a holttestét, mielőtt a halak felfalják, doboltak, lapátjaikkal ütötték a vizet és rizsgombócokat szórtak bele, hogy eltereljék azokat. Innen ered a hagyomány és tart napjainkban is.
Egy-egy ázsiai vagy óceániai sárkányhajó fesztiválon több száz hajó küzd egymással és több ezren szurkolnak nekik.

Leszámítva, hogy néhány európai sportoló már korábban részvett ilyen versenyeken, a kontinensünkön csak a 80-as évek végén kezdett ismertté válni a sportág. Az első sárkányhajótestek a hongkongi és szingapúri utazási irodákon keresztül érkezetek Európába. 1982-ben mutattak be először ilyen hajót Duisburgban és 1987-ben a kajak-kenu VB kísérő programjaként szerepelt bemutató versenyként. A következő jelentős állomás volt 1989, amikor a hamburgi kikötő születésének 800. évfordulóján szerepelt a sárkányhajózás az ünnepi programban. 1990-ben megalakult az Európai Sárkányhajó Szövetség, amely 1992-ben a belgiumi Hazewinkelben rendezte meg az első európai klubcsapatok közötti Sárkányhajó VB-t, majd ezt követően minden évben ( Schwerin, Berlin, Nottingham, Silkeborg, Duisburg ) megtartották 1997-ig. 1996-ban Silkeborgban párhuzamosan az európai klubcsapat EB-vel, lezajlott az első nemzetek közötti Sárkányhajó EB is. Ezt követte 1997-ben Duisburgban a II., 1998-ban Rómában a III. 1998-tól páros években nemzetek között, páratlan években a klubok között tartanak EB-t. Az első Sárkányhajó VB-t 1995-ben Kínában, a másodikat 1997-ben Hong-Kongban, a harmadikat 1999-ben Nottinghamben (ezen magyar csapat is képviselte hazánkat és egy negyedik, egy ötödik és egy hetedik helyezést ért el), a negyediket pedig 2001-ben Philadelphiaban rendezték. 2003-ban ismét Kína lett volna az ötödik VB házigazdája, de a közismert járvány miatt az eseményt elhalasztották 2004-re. Európában néhány országban (Németország, Anglia, Svédország, Olaszország) is olyan népszerű már, hogy szinte minden hétvégére esik egy-egy sárkányhajó rendezvény.

Hazai történeti visszatekintés

Az első sárkányhajó klub Magyarországon Győrben alakult 1997-ben. 1998-ban szintén győri székhellyel létrejött a Magyar Sárkányhajó Szövetség. Magyar csapat több európa és világversenyen képviselte már hazánkat. Az első sárkányhajó az országba 1998-ban került, amely éveken keresztül egyedüli hírmondóként a Mosoni-Duna habjait szelte.
A Magyar Sárkányhajó Bajnokságok sorozatát a Magyar Sárkányhajó Szövetség indította útjára 2003-ban Csepelen. Csapatunk 2004.-ben alakult és azóta a magyar sárkányhajó sport meghatározó egyesületévé vált. Évente 4-5 hazai fesztiválon veszünk részt, valamint több külföldi eseményről is éremmel tértünk haza.
Kevesen tudják, hogy a sárkányhajózás a világon a második helyen áll a sportágakat űzők számának "versenyében". A sportág kivívta magának a jogot, hogy a 2008.évi olimpián bemutató jelleggel, szerepelhessen a játékokon és ezzel megkapta az esélyt a jövőben már mint versenyszám is felkerüljön. Ezért is szeretnénk, ha országunkban is minél többen megismernék és megszeretnék ezt a különleges sportágat.

A sportoláshoz nem kell más, 'csak' egy sárkányhajó, lapát, egy nagyobb vízfelület és legalább 22 lelkes sportoló. Ennek nagy része adott egyesületünkben.