Előszó : Azt hiszem a korom az eddigi életem késztetett arra ,hogy megosszam gondolataimat, történeteimet másokkal is . Több rövidebb és hosszabb történet a sportról , az iskolás évekről , az utazásaimról. kalandjaimról . Ezt könyvet nem folyamatos olvasásra szántam inkább olvasó szabad perceiből szeretnék ellopni egy keveset és cserébe egy- egy gondolatot vagy vidám történetet adni. Hosszú idő után memrég újra összefutottam az egyik legrégebbi barátommal akivel együtt jártunk óvódába, , általános iskolába és középiskolába is de az élet más irányba terelt minket több évtizedre de most újra élvezzük a régi barátságot. Ő kérdezte tőlem : - Emlékszel mi voltál a kisdobos
Párduc őrsben ? Kisdobos az alsó tagozatos ifjúság iskolai foglalkozását kiegészítő a szocialista nevelést elősegítő mozgalom volt melyhez az egyenruhaként fehér ing és kék háromszög nyakkendő társult. A felsősök a piros nyakkendős úttörők és a középiskolások a KISZ tagjai voltak . Szerencsére ezek a mozgalmak nem gyakoroltak rám „ maradandó sérülést”, el tudtam kerülni a nevelés e formáját, sőt még
szocialista párt tagság is elkerült. A lényeg viszont, hogy én Mókamesteri feladatkört töltöttem be a Párduc őrsben . Aki ismer az tudja , hogy ez a feladatkör a mai napig közel áll hozzám , Bár ezek az írások nem csak a sportról szólnak de hogy mégis ezt a címet adtam ,nem véletlen Azt hiszem, ha magamat jellemezni kéne talán ennyi : KAJAKOS . Sorsom a jellemem formálódása igen csak kapcsolódik ehhez. Jó magam nem lettem híres válogatott kajakozó mégis a legtöbbet kaptam ettől a sportágtól . A magyar nyelv a jó kötésű ,kemény srácokat nagyon gyakran nevezte „ kajakosnak „ függetlenül attól ,hogy az illető kajakot sem látott soha. Aki kajakos az nem ijed meg attól ,hogy
keményen helytálljon ha kell , hisz önmagában és el tudja érni amit szeretne ,szorgalommal , ésszel vagy ha kell kellő ravaszsággal.
Ha minden jól megy hamarosan vízre szállok ismét és 2023 ban kezdem az 55. - ik aktív szezonomat kezdem el ami nem több nem kevesebb ,hogy nálam többet senki nem evezett a velencei tavon. Talán mondhatom ,hogy egy kajakos vagyok a sok közül
Elindul egy új sportág Fehérváron Volt egy korszak amikor sportolók tisztelete, ismertsége mint követendő példa sokkal meghatározóbb vol
Ha az ember sorsát 13 éves kora óta átszövi valami ami állandó és ha ez éppen a kajak,a vízisport talán net mint manapság. A kajakosok a legeredményesebb magyar sportágat képviselik évtizedek óta újabb és újabb világ és olimpiai bajnokok tucatjával. A gyermek éveimet Sárbogárdon töltöttem amiről a későbbiekben írok néhány vidám történetet.
1968 Kajak – Kenu
Thorday Levente székesfehérvári testnevelő tanár a Székesfehérvári Városi Sportiskola színeiben elindítja a kajak kenu edzéseket a Székesfehérváron.
1968- ban költöztünk Székesfehérvárra és a nyolcadik osztályt a Május téri ( mai Széna téri ) suliban kezdtem el .
A rajz tanárnőm ahogy először meglátta a rajz órai alkotásomat ott csak annyit mondott : - Kisfiam te kajakos leszel ! Ha tetszik , ha nem ! Délután le kell menned vidám parki tóhoz és keresd a Thorday Levente tanár úrat.! –
Nos , hamar kiderült ,hogy kedves Ági néni tulajdonképpen látnoki képességével az egyből meglátta ,hogy ez a gyerek nem lesz egy Munkácsy de amilyen kis sűrű , jó kötésű, még akár kajakos is lehet belőle . Nem mellesleg a Tanár úr az ő férje volt és összedolgoztak mint jó pedagógusok, hogy minden gyerek találjon valamit ahol kibontakozhat , Én meg ott találtam magamat még aznap délután a vidám parki tavon egy Kilián kajakban szerencsétlenkedve .
Ez a Kilián kajak egy nagyon lapos , széles, kormány és ülés nélküli , baromi kényelmetlen amolyan kajak féle volt Én valami hihetetlen erőlködéssel hajtottam és edzés végére már kialakult a kötödés köztem és a bárka között Tetszett és még dicséretet is kaptam. - Egész ügyes voltál – mondta a tanár úr. Volt még egy meghatározó esemény ami kialakította talán végleges kötődést . 1968 ban a mexikói olimpián Hesz Mihány aranyérmes lett K1 1000 m es távon és K2 ben Tímár István Gizcy Csabával ezüstérmet szerzett .
Alig néhány héttel az első kajakos próbálkozás után a 3 olimpiai érmes eljött Székesfehérvárra élménybeszámolót tartani. Mi kis suttyó kajakos félék valami elérhetetlen magasságokban járó de követendő példaképként tekintettünk rájuk és önmagában az tény, hogy mi is próbálkozunk a kajakozással nem kis büszkeséget adott.
Egy érdekesség ,hogy azon a mexikói olimpián Tatai Tibot kenu egyesben szintén nyert . A sportág megérdemelten került reflektor fénybe e sikerek kapcsán és mindenki tudta legendásan kemény, hatalmas edzés munka állt a sikerek mögött. Mindenkor ifjúságának vannak példaképei és jól tükrözik egy kor fiataljainak vágyait szemléletét.
A kezdetek óta alig több mint 50 év pontosabban 55 év telt el és törvényszerűen sok minden változott velünk együtt de mielőtt rá legyintenék a mai példaképek nagy részére , azt látni kell ,hogy ma is sokan vállalják az élsport küzdelmeit és vannak sikeres bajnokaink . Számomra az abban években választott út , meghatározta a sorsom egy életre Most megpróbálom előszedni azok neveit akik az első „ körös „ induló csapat tagjai voltak :kajakosok Makai Laci , Kaltenecker Karcsi , Horgos Lajos , Gál Józsi Galisz Laci , Juhász Gabi , Gáncs Józsi , Kovács FerI ( a későbbi karete mester ) Körtvélyesi Gyuri és Tubel Zoli és az első kenusok egyike Fenes István Még azon télen egy másik testnevelő tanár Zsakay Kálmán is bekapcsolódott az edzésekbe és az ő tanítványai voltak Üveges Laci , Horváth Dezső , Popovics István.
1969 A második szezon
Addigra már egy egész jó kis csapat jött össze és a tanárurak kiegészítő verseny gyanánt márciusban beneveztek minket a város mezei futó versenyre . Jó magam az közel 40 indulóból 3. lettem . Aztán jött az első igazi kajak kenu verseny a megye bajnokság Dunaújvárosban. Olyan hajókban szerepeltünk sikerrel amiket nem is láttunk még előtte portya kajak PK 1- ben ezüstérmet szereztem , PK -2 ben egy Demeter nevű sráccal nyertünk és nyert a hatos kenu PC 6 kenus csapat . Érdekesség hogy akkor még a kajak lapát formája nagyon hasonlított az evezős hajók nyertünk és lapátjainak a ma is használatos formájára . Abból is az egyszerűsített kivitelben egy söprű nyél és funér lemez toll a két végén . 90 fokban elforgatva ( úgye a lég ellenállás miatt ) csónak lakkal lekenve , azt annyi - Nyomjátok srácok -
Hogy mennyire büszkék voltunk a sporteszközeinkre mi sem bizonytja jobban . képes voltunk hazavinni az edzés után aztán másnap az iskolába bevinni ,hogy lássák mi kajakosok vagyunk . Úgy vonultunk lapátokkal a városon mint győztes katonák egy dicsőséges csata után.
Az első sportruházat amit kaptam egy használt világos zöld mackó ( melegítő ) fölsőt de rajta volt a 3 betű kissé elmosódva : VSI ( Városi Sport Iskola ) . Talán válogatott mez adhatott hasonló örömet , annak aki odáig eljutott. Az edzőink olyan tüzet oltottak belénk ami elkísért jó néhányunkat egy életen és mai napig sport az életünk meghatározó része ,kinek így ,kinek úgy.
1970 Videoton SC kajak keu szakosztálya meg alakul
A Velencei tóra áthelyeződött edzéseket egy igen jelentős váltás is követte meg alakult a Videoton SC kajak szakosztálya : Ennek tagjai voltak többek között : Horgos Lajos Gál Józsi ,íGáncs Józsi , Kovács Feri . Tubel Zoltán , Fa Nándi .
Az edzéseket egy jó néhányunk számára egy különleges kisugárzású edző vette át Kovács László személyében Ő olyan hitet , fanatizmust , csapat szellemet tudott alakítani ami szinte hihetetlen. Rajongásig kedveltük Abban az időben került hozzánk a Fa Nándi is , akinek az életében a „ víz » íránti elkötelezettségéhez nagy mértékben hozzájárult az első edző személye.
Az öntudatunk olyan mértékben formálódott ,hittük és vallottuk ,hogy az emberek közt legkülönbek a kajakosok és utána következik mindenki más .
Megemlítem ,hogy Fehérvárról az edzésre járás 2 módon történt . Az iskola után általában rohanás a vasútra és vonatozás Agárdra majd a min 2-2, 5 óra edzés után ugyanúgy vissza vonatozás . A másik formája a lejutásnak a kerékpár volt . Ne gondoljon senki valami profi kerékpárra hiszen akkor tájt a legtöbbünknek a fix fogaskerekű biciklije volt ( vagyis egy fogaskerék elől a nagy pedálon és egy
fogaskerék a kicsi a hátsó keréken ) A márkák közül kiemelkedett a Túra Csepel , az orosz Túra Fecske, ez volt nekem és még volt egy Tihany típusú kerékpárja a Galisz Lacinak. Ezekkel a csodaparipákkal elindul a Tour Hongrie szerény elődje A Tour de Fehérvár . Mindig a Videoton agárdi üdőlőjétől indult a rajt és a 70 es úton ( mai 7 út) a Székesfehérvár tábláig ment küzdelem , a mért idők alapján a távot a jók 45 perc alatti idővel tudták megtenni.
Természetesen mi ezt kötelező állóképességi edzésnek fogtuk fel.
Kovács László talán 2 szezont húzott le és amilyen hirtelen pottyant az életünkbe után eltünt ,hogy soha sehol nem akadtam a nyomára , amit őszintén sajnálok , hiszen én n tőle is nagyon sokat kaptam Ezt követően a Videoton is megszűnt pontosabban a kajak- kenu szakosztálya átkerült a Köfém SC .hez
1971 Köfám SC elindulása
Az edzések írányítását Balogh István vette át aki jó pár évvel idősebb volt nálunk és versenyzőként került hozzánk .
Ő Dunaújvárosban kajakozott és az akkori idők kemény edzésekbe vetett fanatikus hitét tovább vitte a kis csapattal
Hogy mennyire szerette a kajakozást mi sem bizonyítja jobban ,mint hogy 70 éves kora után is edz és versenyeken indul egy új építésű K 1-es hajóval . Az egyesület eredményeiben nem volt kimagasló de hozzátartozott a vidéki kajak élethez és jelen volt minden meghatározó eseményen ki tudtunk állítani egyes , páros , négyes hajókat és korosztályos döntök résztvevő voltunk . Az akkori idők első profi versenyzője Kiss Gábor a Fradiból leigazolt hozzánk. Igazán nagyszerű srác és a mai napig evez. Termetét meghazudtolva egyedi technikával kenuzva főleg párosban Hubik Andrással a magyar mezőnyben számtalan jó eredményt érzek el . A Köfém SC kajakosait szintén Balogh István 2 évig irányította.
1971 Megalakul a Velence tavi kajak kenu szakosztály
A csapat változást szeretett volna így Dunai Istvánhoz kerültünk aki pesti jó nevű egyesület után lejött a
velelcei tóhoz és átvette az edzések irányítást amellett az akkor megalakult Velencetavi Vizi Sport Iskola ( VVSI ) új generációjának is Ö írányította az edzéseit.
A VVSI színeiben új arcok jelentek meg akikkel hamarosan együtt edzettünk a közös edző révén.
Az új generáció képviselői Szipola Tóni , Kovács Anti , Lisztes ( Molnár Feri ) Kacsa ( Kiss István ) Verebi, Sári Nándi, Dombai Pisti és megjelentek a lányok Béres Ibolya és Pálfi Kati . Ami igaz nem volt rossz soruk ,hiszen minden újukra jutott egy rajongó. Az tó első országos kajakos sikerét a Sári-Dombai páros serdülő bajnoki győzelme hozta el. Jóval később Sári Nándor aki az egyik legsikeresebb magyar edző lett hiszen egymás után két olimpián Athénben és Sydneyben aranyat nyert az általa felkészített férfi kajak négyes. Kiss István a Honvédhoz igazolt ahol versenyzőként szakosztály vezetőként és edzőként tevékenykedett : Az ő tanítványa felfedezettje volt Dombovári …… aki hihetetlen üstökösként robbant be a kajak sportba, de sajnos gyorsan az üstüköshöz hasonló pálya ívet követve lehullott a sportág egéről. Jó magam 24 évesen indultam el az edzői pályán VVSI színeiben A vezető edző a Dunai István volt mellette dolgozott Hubikné „ Éva néni » később férje a Hubik András , Az egyesület saját úszó oktatóként Kiss Gábort Gabót alkalmazta ehhez a saját mini uszoda ( tanmedence ) állt rndelkezésére . Én 10 -12 éves korosztályos csapattal .Egyetlen célom volt hogy jó vagány sport szerető srácok nevelődjenek fel akik szeretik a vízet a kajakozást és ha később 15 -16 éves kor után legyen a verseny eredmény akí tűzött cél , A mai napig azt vallom ,hogy túl fiatalon a verseny eredményeket mindenáron el ő térbe helyezni nem helyes . Az én kis csapatomból néhány név akikkel lehúztam jó pár évet Földes István , Fehér Zsolt , Székely András, Beke Zsolt , Rumpler Tamás , Paizs Gábor , Moharos Gábor , Czövek Attila , Czövek Csaba. Jassó Zoli Úgy vélem bár nem lettek bajnokok a közösen eltöltött idő a hasznukra vált, Én edzőként felejthetetlen 10 évet töltöttem a VVSI nél Az VVSI edzői közé hamarosan Fenes István is bekerült és a kenus szakágat vezette . Az Ő kezei közöl került ki Papp András , Ozsváth Zoli , Mucs Misi , Virág Endre , Pethő , Ezekben az években hihetetlen népszerűségnek örvendett VVSI és hihetetlen támogatást kapott . Volt amikor Fehérvárról 2 saját Ikarus busz , délután két turnusban hozta , vitte a gyerekeket . Az edző létszám is növekedett . Beszállt Sári Nándi aki óriási energiával, fanatizmussal vezette a csapatát akik között volt Schindele Zsolt , Nyögéri Zsolt ,átkerült hozzá Paizs Gabi , Moharos Vili. Ha Nándi tartott edzést akkor harsogott a víz ahogy oktatott , messzire elhallatszott ahogy verte a motoros szélvédőjét és közben ordította : Emeld a fel kezed , kisfiam ……. !!! Az edzői munkájában ez a megszállottság a későbbiek folyamán őt igazolta a világra szóló eredmémyeivel :
De hamarosan Horgos Lajos és Horvárh Annamari Kiss Gábor is csatlakozott az edzői munkához. Az egyik legtehetségesebb VVSI- s KACSA felkerült a Pestre a Honvédba majd később az MTK ban A tehetsége leginkább az örült fanatizmusában és a nagy pofájában nyilvánult meg. A mai napig ő is evez de eredményes edzői munkát is végez, A 70 –es évek elejétől tó teljes rekontsrukciója során az Velencei Evezős pálya építése több mint 10 éves munkával megvalósult. Kialakításra került egy 3, 5 m -4 mélységű 2000 m hosszúságú, kb 100 m széles egyik oldalon betonfallal a másik oldalon részben természetes nád fallal szegélyezett pálya rendszer , megépítésre került egy impozáns céltorony valamint hajó tároló hangárok és könnyűszerkezetes öltőzök ,mosdók . A tó újjáélesztésének munkálataiban és tó vízisport életének megteremtésében az akkori Velencetavi Intéző bizottság vezetője Dr Springer Ferenc érdemei elvitathatatlanok .Így az evezős pálya méltán viseli az Ő nevét . A 70 évek közepétől a kajak kenusok az edzéseiket áttették az evezős pályára .
1980
A kajak kenusok sikerei csak jóval később a 80 as években mutatkoztak meg , a VVSI saját nevelésű kajakosa Kovács Zoltán világbajnoki arany érmével és később az ideigazolt Fidel László 5 világbajnoki aranyérmével és a Barcelonai Olimpián szerzett ezüst érmével . A szakmai munkát Dunai István írányította a Köfém SC kertein belül . Munkáját mesteredzői elismeréssel díjazták 1980 A Köfém SC kajak szakosztály vezetését Ligeti László vette át de addigra a csapat jelentősen megfogyatkozott. Jó magam még az edző munka mellett még időként versenyeztem de csapat többi tagja már szintén más irányba indult.
A legutolsó periódus az volt mikor Sári Nándi vette az edzőiu munkát ide igazolt Fidel Laci is Ők Kovács Zolival valamint VVSI -ből kikerült fiatalokkal lhúztak még 2 szezont Ebben az időszakban meg itt versenyzett Paizs Gabi , Beke Zost , Viszont a gyár megszüntette a szakosztályt Sári Nándi és Fidel Laci kovács Zoli Győrben folytattál a pályafutásukat.
2004 Elindul a sárkányhajózás
A velence tavi vízisport egy új fejezettek gazdagodott 2004 -ben . Elindult a sárkányhajózás a VVSI színeiben Magyarországon Győr után másodikként bejegyzett egyesületként .Id Sziklenka László az akkori VVSI kenu edző kezdeményezésére és jó magam volt aki összeszedte szenior korú a régi vízisportolókat és új arcokkal kiegészülve elindítotam a rendszeres edzéseket eleinte hatos kenukban. Az alapító tagok
Vince Laci , Kovács Zoli , Fidel Laci , Oszváth Zoli , Kolosa Ervin , Szipola Tóni , Mucs Misi, Varga Zoli ……………….
Még abban az évben a szezon végére összedobták a tagok a pénzüket és vásároltak egy első generációs , két darabból álló sárkányhajót. Innentől hihetetlen gyorsan növekedett a csapat létszáma és eredményessége.
A sportág népszerű lett és az önálló egyesületként bejegyzet Dragon Aqua SE meghatározó tagja lett a hazai mezőny Az edzések írányítását 3 szezon után Oszváth Zolinak adtam át, aki i mai napig töretlen lelkesedéssel irányítja a csapatot . A hajó park fokozatosan egyre korszerűbb lett sőt kibővült az outrigger hajókkal ami egyéni vagy páros hajóval kiválóan segíti a sárkányhajósok felkészülését .
Az elmúlt lassan két évtized alatt a velence tavi sárkányhajósok számtalan világ és Európa bajnoki címet szereztek A tagság aktív létszáma elérte 40 -50 főt bár az utóbbi években ez jelentősen lecsökkent , sőt tagok kiválásával megalakult egy új sárkányhajó egyesület a Fény Dragon SE de két szezon után felbomlott .
2014 – SUP sport.
Szintén a Velence tavi vízi sport történetéhez tartozik a SUP sport megjelenése . Elsőként próbálkoztam a SUP sportág elindításával mintegy 20 db egy személyes SUP szörf deszkát vásároltam és elkezdtük a sportág népszerűsítését . Elsősorban szabadidős sport rendezvényeken
kerültek használatba Megalakítottam a szabadidős vízisportok népszerűsítést segítő TUTU SE –t és 2017 ben TUTUSPORT SE – VVSI vel közösen a megrendezte az első nem hivatalos SUP versenyt Agárdon
2016 A kajak kenu sport újra megjelenik Fehérváron
A Csónakázó tavon újra elindult a kajak kenu oktatás Szipola Antal érdeme, aki nem kis energiát fektetett abba ,hogy a város a tavat rendbe hozza teljesen leengedje, mederkotrást hajtson végre partfal rekonstrukcióval . Hitte ,hogy itt kell ,hogy legyen a kajak kenu újra
Az egyesülete a Vitál Klub SE sés személyes nem kis anyagi támogatásával és Fidel László edző iránításával a fiatalok részére a rendszeres edzési és versenyzési lehetőséget biztosítanak.
2019 Megalakul a VVSC
2019 ben megalakult Velence tavi Vizi Sport Club nem kis segítséggel L.Simon Lászlótól és Fidel László elnöksége alatt elindultak a rendszeres SUP edzések az amatör kategóriában Tubel Blanka vezetésével és aktív versenyzői részvételével .A sportág szintén rövid idő alatt fejlődésnek indult – Az MKKSZ ( kajak kenu szövetség ) saját hatáskörűen hivatalosan mint szakágként felvette. A SUP sportágat
A rövid idő alatt a csapat sikereket ért el a magyar és nemzetközi versenyeken többek között Világ kupa győzelemmel.
2020 Elindul a kajak kenu sportág hatalmas beruházása a Kovács Katalin Kajak Kenu Akadémia
A Velence tavi vízisport 2019 ben újabb hatalmas lehetőségeket kapott . Velencére került a Kovács Katalin Kajak Kenu Akadémia és a magyar sport egyik legjelentősebb beruházásával itt fog felépülni egy világ színvonalú univerzális sport központ ahol legfiatalabbak nevelésétől a sport tudományos háttérig a minden az egyik legeredményesebb magyar sportág és a magyar sport élsport rendelkezésére
fog állni . A kajak kenu csapat jelentős edzői , szakterületi segítőkkel új lendülettel elkezdte az tó környnéki iskolások beszervezését és Fehérvárról is szeretnék a fiatalokat elcsábítani Nagyon jó lenne ha Vitál Club és az Akadémia együtt tudna dolgozni Edzőként jelenleg itt dolgozik Horgos Lajos , Horváth Annamária , Porteleki Zsolt , Harmato Orsi , Tubel Blanka .

