A kenusok szentjének igaz története
A szent nevének születése
1950 júliusában 30-35 összekapaszkodott kajakban és kenuban ülő-fekvő társaság a MÉMOSz /később Építők/ fiatal versenyzői csorogtak békésen lefelé a Duna szentendrei ágában, közvetlenül a város alatt levő kanyarulatban, ahol a jobb parti sekély víz miatt a nagyobb vízi járművek csak a szűk sodorvonalban tudnak hajózni, amikor a mögöttük hagyott város felől figyelmeztető dudálás hallatszott s a kanyarban feltűnt minden idők legnagyobb dunai réme: a KÖRÖS.
Ezt a lapátkerekes szörnyeteget a rajtuk utazókon és a parton sétálókon kívül mindenki szívből utálta. Ha valaki a vízen evezve időben észrevette közeledését, viharos gyorsasággal igyekezett valahol menedéket keresni előle, mert hullámai rettenetes dolgokat voltak képesek művelni. A parti fákat gyökerestül tépte ki, a stégeket darabokra szedte,s nemhogy könnyű kishajókat, de nagyobb motorcsónakokat is képes volt felborítani.
Evvel a hajóval abban a kanyarban találkozni felért egy sorscsapással. /Megbízható forrásból hallottam,hogy a hajó Eördögh nevü kapitánya kizárólag szadista hajlamú matrózokat szerződtetett fedélzetére és azok az utasok, akik egy-egy boruláskor sátáni kacajokat voltak képesek hallatni, az út végén menetjegyük 50 %-át visszakapták/.
Egy pillanat alatt vége szakadt a csendes nyugalomnak, s akkor hangzott el a Duna felett először az emberi fohász valahogyan így:
- Most segíts meg minket Jupát!
Lehet, sőt biztos, hogy korábban már máshol is, mert aki segítségül hívta nevezett szentet - Vajda Vilmos, a válogatott keret sikeres kapitánya később említette, és több helyen nyilatkozta: ezt a nevet nagyanyjától valahol vidéken hallotta. Lehet, hogy nem is volt szent s fogalma sincs, miért éppen itt és miért most jutott eszébe?
A lényeg és tény, hogy akkor és ott eszébe jutott.
Tény az is, hogy Jupát akkor nem segített. A lapos partra menekült társaság valamennyi hajójába becsapott a hullám, a cuccok eláztak, a kaják elúsztak de túléltük. Szent Jupátnak, mint a kenusok védőszentjének születési dátuma tehát kétségbevonhatatlanul: 1950. július hó hó vége.
A szent földi helytartójának és apostolainak születése
Az eseményt követően hetekig nem történt említés a történtekről. Egészen addig, amíg az időjárás már lehetetlenné tette a vízreszállást s megkezdődtek a margitszigeti Sirály csónakházban, valamint a mellette levő focipályán a labdarugó, futó, súlyzó és egyéb edzések, s ami a lényeg, az azt követő spontán értékelések.
Márminthogy ki miért lőtte mellé a labdát, az ellenfél játékosa miért őbelé rúgott s nem a labdába, hogy a súlyzót negyvenszer is ki tudta volna nyomni, ha stb.stb.
Ezeknek az értékeléseknek volt nagy mestere Vajda József /a későbbi kapitány unokabátyja/ sokszoros magyar bajnok, aki Szabó Ferenccel /Tömpe/ abban az időben C-2-ben verhetetlen párost alkotott. Ennek a jó testi felépítésű, markáns arcvonású balos kenusnak lenyűgöző dumája volt. Bárhol, bármikor, bármiről képes volt kiselőadást tartani, főleg, ha nem komoly dolgokról - egyszóval hülyeségekről - volt szó.
Előadást tartott például arról, hogy ideje már a kenuban történő evezést forradalmasítani.
Ennek lényege, hogy minden kenus két lapátot vigyen magával az evezéshez, és amikor az egyikkel befejezi az áthúzást, hagyja ott, s üres kézzel nyúljon előre a másikért. Így szerinte meg lehet spórolni a lapát előrehozatalának energiáját. Hogy a hátul hagyott lapát, hogyan kerül majd előre, arra is különféle elméletei voltak.
Ezeknek a szövegeknek természetesen nagy közönsége volt. A kicsik, a kezdők tátott szájjal hallgatták s az idősebbek egy része alájátszott neki a nagyobb hatás elérése kedvéért.
Egy ilyen alkalommal került elő a szentendrei eset is és hogy-hogynem felbukkant Jupát neve, de már mint egy szent, mert Vajda előadásában a Körös hullámainak érkezésekor a kenuk természetesen több méter magasságba emelkedtek a víz fölé, nem ázott el a cucc, nem úszott el a kaja, nem lettek vizesek a kenusok.
A kajakosok persze borultak, és mindenük elázott.
Hallelúja, hallelúja ! Hála neked Szent Jupát!
Ettől kezdve már célzott "Jupát misék" történtek a Sirályban. A helyszíne bárhol lehetett. Öltözőben, zuhanyozóban, klubteremben vagy Józsi néni lakásában. /Paár József gondnok volt a csónakházban s feleségét a könnyebb megjegyezhetőség miatt hívtuk Józsi néninek/. Elég volt kimondani, hogy "Jupát mise következik" és már kántáltak is a jelenlevők. Igaz,ezt csak Vajda József, a "Nagyvajda" jelenlétében lehetett kezdeményezni és lebonyolítani, ezzel is elismerve, hogy Jupát után Ő az első a földön.
A szent alakjának születése
Még abban az évben 1950-ben - Nagyvajda titokzatos arccal jelent meg a Sirályban s közölte, hajnalban Szent Jupát megjelent neki, és elmondta, Ő egy C-1-es kenus versenyző, akit a legutóbbi versenyen a versenybíró célbaérés után nem csengetett le, ezért kénytelen volt addig kenuzni, amíg térdelőlába tövig el nem kopott.
Szent Péter látta az esetet, magához hívatta, szentté avatta s örök feltámadást ígért neki.
Különdíjként bükkfából készíttetett részére falábat.
Nagyvajda azt is elmondta, emlékezetből megrajzolta alakját s azonnal közszemlére is bocsátotta.
A szent alakját mások is megrajzolták, sőt szobor is készült róla. Az eredetihez leginkább hű Bella Sára keramikus volt versenyző - nevéhez fűződik, de készítettek rajzot a BSE-sek is, sőt érkeztek Amerikából Jupát képekkel díszített mezek, de ezek nem hasonlítanak az eredetihez.
A Jupát énekek születése
Emlékezetem szerint az első himnusz 1951 nyarán született. Lillafüredre utaztunk versenyre s a vonaton jutott eszünkbe, dalba kéne foglalni az eddig prózában elmondottakat.
És szinte hihetetlen: a szöveg csaknem 10 perc alatt megszületett. A dallamra a Jupát misék egyik legaktívabb résztvevője, Bella Sára tett javaslatot, szöveget közösen diktáltuk, a résztvevők csak áldásukat adták rá. A témát könnyű volt kitalálni, mert ott utaztak velünk a versenybírók, akiket el kellene űzni, a szakosztályvezető, akit le kellene bunkózni s az edző is, akinek helyettünk kellene versenyezni.
Ezzel az egy dallal el is voltunk őszig.
Akkor megint jött a Nagyvajda. Megszülte és előadta a kenusok által ezideig mindég leglelkesebben énekelt és minden idők legdallamtalanabb énekét, melyből kiderült, hogy szépek vagyunk, bájosak, okosak és bölcsek! Mármint a kenusok.
A következő néhány évben az ötvenes évek közepéig - születtek meg a még ma is közszájon forgó, lassan már mondhatni klasszikus dalok, melyeknek alkotói részben nevesíthetőek mint például Parti Jánosnak a finn himnusz dallamára írt könyörgése részben ismeretlenek. Legalábbis eddig.
Érdekes módon, az elmúlt 50 /!/ évben ismereteim szerint csupán két Jupát nóta született. Az egyik a csepeli kenusok indulója, ahol említik Jupátot s melynek dallamát nem ismerem a másik a Kenus sirató, melyet Ligeti László kiváló edző temetés előtti búcsúztatásán hallottam énekelni.
Mindkettő Kárpi Dániel nagy űrt pótló Kenus Kódexében szerepel. (Az eredeti kódexet Iványi Gábor (Pimpa) mentette meg Kárpi Dani hagyatékából, Ipacs Laci szervezte nyomdakészre, Nagyfejeő Tibi szkennelte és Gyűrű János irányította a nyomdába jutást)
Kenus ima
Dallam: Valahol a Volga mentén... , vagy Máma még nem ittunk semmit..., Szöveg: Építők-Csepel -BSE gyűjtés (átírva)
Széles vállú, nagypofájú, rőtszakállú Szent Jupát
Bajba van a kenus banda, hallgasd meg hát hő imánk
Verseny közben, ha a lapát megkövesült szarba jár
Összefolyik takony és nyál, akkor segíts Szent Jupát
A kezünk már alig érez, a szemünk már alig lát
Arcunk verejtékben úszik, akkor segíts Szent Jupát
Túra közben, ha a menybolt megnyitja csatornáját
Ázik a cucc úszik minden, akkor segíts Szent Jupát
Hú az anyját, hogy lemaradtam, a mezőny már messze jár.
Nem baj lesz még gyilkos verseny, akkor segíts Szent Jupát
De vár reánk sok füstös kocsma, vár reánk sok hű barát
Inni kell, ha meghalunk is, igyunk, hát az angyalát
Inni kell, ha meghalunk is, igyunk, hát az angyalát
Kenus sirató
Hogyha egyszer meghalok,
Elvisznek az angyalok,
Fektessetek kenumba,
Bocsássatok a tóra.
Rakjatok meg kövekkel,
Amíg a víz el nem nyel.
Ringatnak a hűs habok,
Szent Jupáthoz eljutok.
Betoppanok elébe,
Lejattolok ővéle.
Kenus élet, de szép volt!
Kár, hogy tovább nem tartott.
Bizony, tovább nem tartott!