
Tubel Zoltán – Tutu
Nem is kezdhetnénk ezt a sort mással, mint egyesületünk megalapítójával.Kis közösségünknek örömünkre máig aktív tagja Tubel Zoltán, aki 1955-ben született, és az 59-ik szezonját tölti a vízen. Tutu,ahogy mi hívjuk, 1968-ban kezdte kajakos pályafutását Székesfehérváron, a csónakázó tavon. Innen jutott egészen az ifjúsági válogatottig és első osztályú sikerekig, a Videoton SC, majd a Köfém SC színeiben.
1978-tól közel egy évtizeden át a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) főállású edzőjeként dolgozott, célja a fiatalok vízisportba bevonzása volt. Ezt a tevékenységet is tovább örökítette, hiszen lánya, Tubel Blanka ma az KKNKA edzője. Tutu a sport népszerűsítését űzi a mai napig, hiszen gyerekek és felnőttek sokaságával ismerteti meg a sárkányhajózást.
Tutu 2003-ban, barátai és korábbi sporttársai segítségével megalapította az első velencei-tavi sárkányhajó-csapatot, majd egy évvel később a Dragon Aqua SE egyesületet. Edzőként és elnökként egyaránt tevékenykedett,közreműködésével 2009-től a csapat világbajnoki és Európa-bajnoki aranyérmek sorát szerezte. Bár az utóbbi években az egyesületi funkcióktól visszalépett, teret engedve a fiatalabb generációnak, a 2026-os versenyeken is erősít minket!
Köszönjük Tutu !
………………………………………………………………………………………………………………….

Németh Attila
Budapesten 1963-ban született első gyermekként egy hagyománytisztelő családba. 9 évesen az édesanyja vitte le az Újpesti Dózsába kenuzni ahol Cepán Soltész Árpád lett az edzője. A versenyeredményei és a heti 11 edzés felkészítette a felnőtt válogatott keretbe való bekerülésre azonban az érettségi időszak ennek végett vetett. Gépészmérnöki tanulmányai alatt ismerkedett meg későbbi feleségével Gregor Judittal akivel együtt kezdett kalandozni a világban és új sportokat felfedezni. Magyarország összes folyóját végigjárta családjával, megismertetve velük a Tisza, Dráva, Maros, Kőrös, Berettyó, Sajó, Bodrog, Rába, Duna, magyarországi hosszának természeti szépségeit.
A víz az éltető eleme!
29 évesen letette a kishajó vezetői és vitorlás vizsgát. Rendszeresen vitorlázik, raftingol és búvárkodik. Kedvence olyan hajóroncsok megmerülése mint az ikonikus Salem Express, Thislegorm, gályahajók. Szereti az áramlásos és a cápákkal, rájákkal való merülést. 2025- ben letette a nitrox és mély merülési vizsgát, hogy biztonságosabb és több legyen a merülési idő. Volt a tenger mélyén 74 méteren és a világ tetején szinte a Himalája alaptáborában 5364 méteren. A víz mellett a hegyek is vonzzák több 4000 méter feletti hegyet meghódított és minden télen időt szakít a síelésre, snowboardozásra. Az El Camino 280 km kihívását is teljesítette.
6 évet versenyzett Budaörsön a Triatlon klubban ahol a 25 maraton futás mellett 2008 majd 2009- ben Ironman versenyt egyéniben majd a dupla Ironmant csapatban teljesítette. A mai napig szereti a duatlon a triatlon és a quadratlon versenyeken való megmérettetést.
2022-től az Ötpróba tömegsport rendezvényeken versenyez számtalan érmet nyerve korosztályában.
A triatlonnal párhuzamosan 2014-ben Tóth Attila hívta le az első sárkányhajó edzésére az Ozsváth Zoltán vezette Dragon Aqua csapatába a Velencei-tóhoz. Miután hiányzott egy jobbos lány a Szentpétervári EB csapatából így a felesége majd később gyermekei is évekig csapat tagok lettek.
2008 óta minden magyar bajnokságon, Európa- és Világbajnokságon megbízható versenyzőként vett részt a Senior A, B, majd C válogatott és klub csapatban.
2013. évben a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Karán végzett sárkányhajó sportedzőként bizonyítva a sportág iránti elköteleződését.
Korát meghazudtoló teljesítménye, elhivatottsága és küzdése az edzéseken tiszteletet érdemel. Mindig igazi csapattagként segíti a versenyek sikerét, támogatja és biztatja sporttársait. Higgadt, meggondolt versenyző, aki együtt lélegzik csapatával a Dragon Aquával és válogatott csapattal.
Világ- és európa-bajnoki érmeit nagy becseben tartja azoknak külön helyük van a házában. A spot sikerek, a Magyar Himnusz pedig mindig büszkeséggel tölti el a szívét és új lendületet ad az életéhez és a sporthoz.
Családapaként három gyermeke van, akik már saját családot alapítottak. Megajándékozták négy unokával, akik szeretik és tisztelik, és akiknek helye és ideje van az éltében. Igazi apa, nagypapa és férj! Unokái már tudják mi a sárkányhajózás, vitorlázás és kenuzás, tanulják a természet tiszteletét és a víz szeretetét megalapozva ezzel a sportok szeretetét majdani életükben.
………………………………………………………………………………………………………………………………



